Hivatás/hitvallás

A mai témám alapkérdése szól minden olyan embernek, aki írással (is) foglalkozik: mit jelent számodra az írás?

A kérdés az, mikor válik az írás hitvallássá, hivatássá, és az ember mikor mondhatja azt magára, hogy író?

Ha az ember hivatása az, hogy író, akkor nem a pénzért csinálja. És én mindig is azt vallottam/vallom, hogy nem a pénzért írok, hanem az a célom, hogy írásaimmal színt vigyek a szürke hétköznapokba.

Ezért is tervezek most több enovellát kiadni úgy, hogy 1 Forintért legyenek letölthetőek, hogy minél több emberhez eljuthassanak. Már kapható az első.

http://publioboox.com/hu_HU/almodik-egy-lany

Remélem, így ténylegesen azt tapasztalhatom, hogy több ember hozzájut. Lehet egy út a siker felé, a kiteljesülés felé az, ha az ember engedményeket tesz. És ezzel magának sem tesz rosszat, ha a HIVATÁSA az írás, nem pedig úgy tekint rá, hogy ebből majd jól meggazdagodik. 

És ha nem is kell senkinek, és nem fogja egy lélek sem megvenni, akkor is írni fogok. Az írás egy kiteljesedés, egy lehetősége a léleknek a megkönnyebbülésre, s magának az embernek az önmegvalósításra. Szerintem, ha így tekintünk rá, akkor jól járunk.

Bemásolom nektek ide az Álmodik egy lány ajánlóját, remélem, kedvet kaptok hozzá 🙂

“Nem gondoltam volna, hogy elkezdek egyszer majd valaha tini novellákat írni, mert megvetem az ilyesmit, nem tartom olyannak, ami érdekfeszítő lenne, de egy olvasómnak tetszett az én kis reálmesém, és mivel nem szerettem volna tovább a személyes dolgokkal együtt publikálni, így ígéretem betartom, és kicsiny történetté szövöm soraim. Jó olvasást!”

Ha ez egy igaz történet, hát éljek mesében. Valahogy ez jut róla eszembe, de másképp is igaz lehetne, ki-ki formálja maga képére a mondatot, s a történetet.

Visszatérve az eredeti témához. (L) Voltam már rossz és jó kiadónál is. Most az utóbbi van porondon, hála a jó istennek, az előbbi már csak néhány hónapig. A self publishing az egy egész jó megoldás, hiszen minden a szerző felelőssége, ha nem kér extra szolgáltatást, akkor a kiadó nem dolgozza át a művét, csupán megformázza ekönyvre, és papírkiadás esetén nyomtatott formátumra, de a műben előforduló hibák/hiányosságok a szerző felelősségéhez tartoznak.

Ami persze nem gond, hiszen a szerző vállalja ezeket, amennyiben nem szeretné engedélyezni, hogy a munka, amit kiad a keze alól, az másnak a gyermeke is legyen, hiszen én úgy vagyok vele, hogy amit lektorálnak, olvasószerkesztenek, az már nem teljesen az enyém.

Nagyon ritka alkalom az, ha én segítséget kérek, akkor is max az elgépelések és vesszőhibák javítását engedélyezem, ami még nem torzíthatja az én szövevényes képemet, amit a történettel alkottam.

Lehet, hogy őrültség, de ha az ember egyszer volt egy jó helyen, ahol minden stimmelt neki, akkor visszavágyik oda. 

Bennem hamar alakul ki nagyon erős kötődés, ez fűz a volt főnökömhöz is.

Pillangóeffektusú válogatásom miatt nem szeretek leszerződni, csak könyvekre kötök szerződést, de ott nagyon közel voltam hozzá, hogy aláírjam.

És, azt hiszem, ha az a főnököm ismét kínálná a lehetőséget, nem sok választana el attól, hogy aláírjam, s meg is tenném talán, de mindenképp kötnék pl. trilógiákra szerződést 🙂 Talán egyszer ismét lehetőségem lesz rá, s üzenni igyekszem minden felületen keresztül drága igazgatóuramnak, hogy kezdje újra, mert van miért, van kiért! 🙂